A balfék H. Imréről írtunk már, s talán tehetnénk ezt minden héten, mert a szerencsétlen politikus adna rá alkalmat bőven. Hogy miért nem tesszük? Mással is ritkán van időnk foglalkozni, miért tennénk kivételt éppen H. esetében? Másrészt olyan embert nem érdemes javítgatni, aki a legtöbb esetben nem téved, hanem szándékosan hazudik. Most mégis álljon itt két húzása!

Az egyik írásában azt állítja, hogy a Kapos Extra egykori alapítójának Schenk Jánosnak leánya a jelenlegi szerkesztőségvezető, Schenk Tünde. Csalódást kell okoznunk a kedves olvasónak: H. nem írt igazat.

És akkor itt a legfrissebb, a Magyar Narancsból:

H. azt állítja Szakály Sándor történészről, hogy Kaposvár díszpolgára. Nos, nem, nem az, itt bárki megnézheti, ki kapta meg eddig a város legnagyobb elismerését.

Mondhatjuk ezekre, hogy apró tévedések, ám H. Imre rendkívül sokszor vádolja az általa kritizált lapokat a manipulációval, butasággal és pontatlansággal, újra és újra fényezve önmagát, a tévedhetetlen géniusz szerepében tetszelegve. Ezen a helyen eláruljuk: H. minden írása tele van valótlansággal, ez akkor is igaz, ha a politikailag motivált olvasók számára oly hihetőnek is tűnnek a meséi.

Az embernek könnybe lábad a szeme. Nem, most nem a meghatottságtól, hanem az tetten ért álszentségtől, s bizonyos értelemben a felismert aljasságtól is. H. Imre gyertyagyújtást hirdetett a kaposvári sajtószabadságért, miután a Somogyi Hírlaptól kirúgtak két újságírót.

Azt most hagyjuk, hogy H. Imre csaknem három év alatt hány tucat cikkben ostorozta, s nevezte kollaboráns sajtóterméknek a Somogyit. Inkább arra legyünk figyelemmel, ahogyan felhasznál két kirúgott, általa egyébként számtalanszor lenézett és lehordott újságírót a saját céljai érdekében. Imrének most az jutott eszébe, hogy az egyébként is a Fidesz szekerét toló Somogyi a tulajdonosváltás után a Fidesz kezébe került. Igen, jól látják. S vannak olvasók, akik ilyenkor nem kérdeznek vissza, hogy Imre, neked tényleg elvitte az eszedet a politika? Vagy szívsz valamit, attól vagy ilyen?

Aztán csekély érdeklődés mellett összegyűlnek a kaposi estben, búslakodnak egyet, H. Imre pedig közzéteszi blogján a fogyatékosan előadott beszédét. Benne Vass András nevével. Akit egyébként Vas Andrásnak hívnak. Na most, ha valaki mellett szimpátiatüntetést szervezünk, nem árt tudni, hogyan is nevezik az illetőt. Tudom persze, hogy ideális esetben szóban hangzott volna el, talán meg sem nyomta volna a végét, de Imre nem bírta ki, hogy követhetetlen remekművét közzé ne tegye blogjában is, hátha ott többekhez eljut, mint a fagyos szimpátiatüntetésen. De itt még nem volt vége, Imre olyannyira lendületbe jött, hogy megpörgette a szaros lepedőt és az infót feljátszotta a 444-nek is, ahol persze örömmel hivatkoztak rá. És alig meglepő módon ott is két s-sel írták Vast. Aztán talán maga az érintett szólhatott Imrének, hogy írja már le helyesen a nevet, így azt később, képernyőmentésemet követően javította.

Részlet H. bejegyzéséből:

A 444 interpretálásában:

Végezetül álljon itt csak két idézet H. Imre korábbi bejegyzéseiből:

"Ha volt Mohács, akkor ott Czene Attila, Vas András és a többiek voltak Szita szultán janicsárjai."

"Most, a tegnapi választásokat értékelő publicisztikájukban egy rakás sületlen közhely mellett (Fónai Imre) azt tartották fontosnak kiemelni a cím utáni ún. leadben, hogy az ellenzék «a szavazókörök felébe sem képes delegáltat küldeni a szavazatszámláló bizottságokba»."

Ennyit tehát H. Imre őszinte szolidaritásáról. Remélhetően Vas és Fónai azért érezte, hogy itt nem erről van szó, mert ha ők is elhitték, akkor nem kár értük. Egyébként meg igen.

Bónusz - Kováts Imre képviselő is annyira aggódott, hogy ő sem tudta leírni helyesen a nevet.

Bizony, krézi srácok nyomják a Heráldban, vagy a tank jött kicsit korán a Zsolnay-kút helyére és azóta folynak egybe a sajnálatos októberi események. Persze, nekem is kellene egy korrektor ide, de a Somogyinak talán kötelező is volna, elvégre több gempa folydogál arrafelé, ráadásul azt el is cipelik a nyomdába, ez meg csak virtuálisan olvasható, míg meg nem unom, és ki nem törlöm.

Szóval, október hetedikén tényleg jól fest ez a cím. Damjanichék egy pillanat alatt lettek Nagy Imre kortársai. Hiába, a csomó megszorul, a test megrándul. A bitó összeköt, mindegy, hogy a hóhért Ferenc Józsefnek vagy Kádár Jánosnak hívják-e. 

S ha már Nagy Imre, Imre, akkor itt egy másik sztori.

Két hónapja is mentettem egy jó képet a Sonline-ról. Tetszett, hogy nem tudják, hogyan hívják a siófoki tudósítójukat. Merthogy egyébként nem Péternek, hanem Imrének. Azt hittem, a szerkesztőségi rendszerbe fixen belőtték a neveket, bár az egypixeles tekintet óta élhettem volna a gyanúperrel, hogy ez a funkció sem lehet tökéletes.

Van Kaposváron egy kiégett pedagógus, aki néhány éve pártpolitikusnak, majd ezzel párhuzamosan "független" egyesületi hírbloggernek állt. Azóta tájékoztatja a nagyérdeműt "objektív" beszámolóival. A fickó elképesztő arroganciával és gőggel, magát csúcsértelmiséginek beállítva hinti az igét. Aki jól akar szórakozni, annak elég csak a posztjai első bekezdéseit elolvasnia.

Most éppen ezt írta: 

"A politikusi tízparancsolat előkelő helyén szerepel: »hanem tudod megakadályozni, állj az élére«. Persze, ha valakit szűklátókörű elbizakodottsága, öntelt ostobasága megakadályoz abban, hogy időben felismerje a vesztett ügyet, úgy nehéz."

Hanem hagyjuk azt a szövegbe ágyazott, elbénázott idézetet, inkább az utána következő mondat az érdekes! Különösen akkor, ha sikeresen fel tudjuk idézni emberünk pénzkunyizós, abszurd igyekezetét, amelyet a 2014-es országgyűlési választások előtt mutatott be. 

Rossz szokásom, hogy elteszem a képviselőjelöltek szórólapjait. A legtöbb persze nem állja ki az idő próbáját, de ennek a Bajnaival pacsizó fickónak a dumája komolyan lehengerelt. Mostani szövegeivel összevetve pedig még értékesebb minden két évvel ezelőtti sora.

Idézet a szórólapjáról:

"A politikát eleddig inkább kívülről szemléltem, aktívan soha nem vettem részt benne. De ma úgy érzem, nincs más választásom, mert az Orbán-rezsim mérhetetlen károkat okoz."

Nem volt más választása. Pisztolyt tartottak a fejéhez. Így lett politikus az ősz blogger, aki a napokban oly' szépen és őszintén vallott magáról. Merthogy nyilvánvalóan ő az, akit "szűklátókörű elbizakodottsága, öntelt ostobasága megakadályoz abban, hogy időben felismerje a vesztett ügyet." A szerencsétlen 2014-ben tényleg elhitte, hogy a baloldal őt, a megcsömörlött 168 órás vidéki tudósítót fogja harcba küldeni.

De ami ennél is viccesebb, és jó példa a vesztett ügyre, hogy a fazon bemutatja az Iránytű Intézet augusztusi kutatásának eredményét, amely szerint pártja, az Együtt 1 százalékon áll a hazai népesség körében. Képaláírásként ez szerepel: "Az Iránytű Intézet augusztusi pártpreferenciái: semmi okunk feltételezni, hogy a kaposváriaké jelentősen eltérne ettől."

Egy százalék. Nagyjából ennyit ér a politikai bloggerkedés 2016-ban.

Egy fura arcú ember blogjára akadtam a minap. Ugyanazt a motort koptatjuk, csak én erre hajtok, frufru pedig amarra. Legfrissebb posztjában például a kaposvári demokráciáról, s a felette őrködő diktátorról értekezik a kiváló szerző. Ha nem volna egy közéletért rajongó megszállott, aligha fogott volna bele cikkébe. Mert hát - valljuk be - a lerágott csontról nincs már mit leszedni.

A lényeg tehát nem a szövegen van, hanem megint a képen. Miután a jellegzetes homloktakaróval megáldott fickó nem tagja a kaposvári közgyűlésnek, éltem a gyanúperrel, hogy a cikkbe ágyazott fotót nem ő készítette, inkább nyúlta valahonnan. Az viszont cáfolni látszott ezt a vélelmet, hogy nem írt alá semmilyen forrást, de még csak az írás aljára sem, szemben egy másik posztjával. Megnéztem, milyen fájlnevet ajánl fel a kép mentésekor a masina. Abban sem szerepelt a forrás, pusztán az, hogy "jo". A szerző szerint tehát jo. Remek.

Ezután nagyjából két percbe tellett megtalálni az eredeti forrást. A politikusszármazék tehát innen szerezte a képet. Talán engedéllyel, talán anélkül. A jóhiszeműséget ugyanakkor árnyalja, hogy a fickó párttársa sem szarral gurít, szintén erről a honlapról táplálkozik. Itt egy jó példa erre:

Szóval a demokráciáért aggódó figura úgy véli, hogy ellopni egy képet simán demokratikus. Nincs abban semmi kivetnivaló, így csinálja a span is, igaz, ő még meg is hamisítja a kép tartalmát, mert ugye Szita valószínűleg nem kabátban, sállal a nyakában írt alá a nyári 30 fokban. Ez valami más lehet, könnyű kitalálni. 

Stan és span, elő a régi jelszóval: LopStop! 

A téma tulajdonképpen lényegtelen, a Somogyi Hírlap mindig szeretett részt vállalni a helyi politikából. Még jól is állhatott a lap imázsának, a két évtized alatt állandósult ellenzéki szerepkör hálás feladatokat ró az egyébként elfogult, ám ilyen esetekben függetlennek tűnő újságírókra. Esetükben kevéssé érhető tetten, hogy éppen nem a hatalom ellenőrzése folyik, hanem az ellenzéki igények kiszolgálása.

A téma tehát mindegy is, elég a tálalást figyelni.

A fotó kétségtelenül izgalmas, nyilván nem a forró nyárról vagy a pogácsáról beszélgetnek a szereplők, hanem az éppen szóban forgó szerződésről, amire a cím is utal.

Eddig nem volna semmi különös az egészben, de a Somogyi itt nem szokott megállni, különösen nem ilyen témák kapcsán. Ha már sikerült egy olyan jó képet készíteni, amelynek kellemes hányadát kiteszi egy olajfestmény, akkor fel kell ruházni a történetet egy másodlagos jelentéstartalommal is, amely persze a képaláírásból olvasható ki.

Látható: egy megkérdőjelezhetetlen tisztaságú hazafi, a legnagyobb magyar "figyeli" a tanácskozást. Ő fent, a mostani vezetők pedig lent. Nem követi az eseményeket, hanem figyeli. Felülről. Atyai óvással.

Erős a kontraszt mindenképpen, nehéz, vészterhes időkben különösen. 

Széchenyi figyel, mert a "lentiek" adtak rá okot, hogy figyelnie kelljen. Tényleg drámai! Az ember ilyenkor érzi, hogy a felkészült újságíró mindent tud a reformkor nagy alakjának, Kaposvár díszpolgárának életművéről.

Kár, hogy Kaposvár díszterméről annál kevesebbet. Merthogy ott Széchenyiről nincsen festmény. Deákról és Kossuthról viszont van. Utóbbi éppen ott látható a Somogyi címlapján. Igen, az a festmény Kossuth Lajost ábrázolja.

Szóval lehet ironizálni, tűnhet az ilyesmi jópofaságnak is, csak nem árt hozzá egy minimális helyismeret vagy általános műveltség.

Vagy némi humor:

"Uraim, arra van a kijárat!" Vagy: "A karzaton ott az istenadta, hallgassák meg keserű panaszát!"

A Somogy ma már többször bemutatta, hogy milyen agy nélkül, lendületből táplálni a megye egyszerűbb lelkeit. Az alábbi két képernyőmentés jól illusztrálja, mennyire álszent társaságról van szó.

Alekosz anyja jó migráns volt, legyünk tekintettel, kérem szépen:

És akkor itt vannak a terrorista migránsok, amit már a kommentelő sem bír szó nélkül hagyni:

Ennyi.